régről és napjainkból

Szilveszteri műsorok

Szilveszteri műsorok

Itt a programtábla a szilveszteri tévézéshez!

13 új műsor az év utolsó estéjén

2022. december 28. - Bali Wolf

A zenei fesztiválok programjához hasonlóan ezúttal a TV csatornák szilveszteri kínálatát is megtekinthetjük táblázat formájában. Így egymás mellett látva könnyebben kiválaszthatjuk, mit érdemes megnézni.

1228_programtablacikk.png

Szerencsére nem csak este lesznek új műsorok, ahogy a táblázat tetején is látható: a Duna TV-n a nap folyamán többször is jelentkezik pár percben a Bagi-Nacsa páros, bár a legutóbbi műsorukban úgy köszöntek el, hogy csak jövőre találkozhatunk velük. Remélhetőleg nem csak ismétléseket láthatunk a parodistáktól. A Főmenü című gasztroműsor is új epizóddal jelentkezik délután, melyben szilveszteri finomságokat készítenek majd. Hogy lesz-e vendégük is, az egyik műsorelőzetesből sem derül ki (gyanítom, hogy nem lesz sztárvendég). A Jó ebédhez szól a nóta c. műsor kora délután érkezik, de egyelőre nem világos, hogy új részt láthatunk-e, remélhetőleg igen.

A Zenebutik csatornán egész nap látható a Dáridó 25 című emlék/válogatás műsor, mely éjfél után a TV2-n folytatódik. Utóbbi csatorna kiadott egy előzetest, melyben új produkciókat is ígérnek, ezért újként jelölöm a műsort. A Zenebutik nagy dobása egyébként a szokásos egész napos élő kívánságműsor (ZENEBUTIK Szilveszter), amit igazából show-nak kellene nevezni, hiszen rengeteg sztárvendéggel láthatunk beszélgetést is, és ráadásul - tudomásom szerint - élőben megy az egész!

A táblázatban az esti híradók után következő műsorokat láthatjuk, vetítési időpontok szerint könnyen összehasonlítva. Csak az új műsor számít, ezeket külön színekkel jelöltem (zöld: kabaré, kék: zenés, rózsaszín: játék, narancs: beszélgetős/magazin). A fehér hátterű műsorok tehát ismétlések, filmek, illetve az estéhez szerintem nemigen passzoló ValóVilágot sem számoltam bele a szilveszteri produkciók közé.

A programtábla képként alább látható, PDF-ként pedig innen tölthető le. (Javítás: Bódi Margó nevét először elírtam, Bangó Margitra. :) Elnézést kérek. Eszembe jut erről, amikor Till Attila Bangó Margó nevet mondott a Sztárban sztárban :))

2022tabla-kep_1.png

Az esti 13 műsor pedig:

1. Bagi-Nacsa különleges szilvesztere
Az Önök kérték! és a Csináljuk a fesztivált! műsorok előtt jelentkezik maximum pár percben a mikro-show, a rákövetkező műsor paródiájával. (Előzetes itt)

2. Önök kérték! 
A szilveszteri kiadásban csak zenei produkciókat láthatunk. Így a Duna majdnem 100%-ban csak zenél nekünk az est folyamán.

3. Dankó 10
A Dankó Rádió 10 éves születésnapjára rendezett gálakoncert felvétele, ahol mindenféle műfaj mellett természetesen a nóta is képviselteti magát, sok év után először szilveszterkor.

4. Csináljuk a fesztivált!
A sláger-versenyeztető show szilveszteri kiadásában az előzetes szerint bulizenék és mulatós zenék is várhatóak.

5. A Géniusz - Szilveszter
Gundel Takács Gábor kvízjátékának különkiadásában ismert személyek és tévések játszanak. (Előzetes itt)

6. #Bochkor - Szilveszter
A közkedvelt humoros talkshow fél év után tér vissza egy szilveszteri kiadással.

7. AradiVarga Szilveszteri Show
Az est egyetlen hosszú kabaréműsora, melyben a remek címszereplőkön kívül sok vendégelőadó is érkezik. Egy talány: lehetséges, hogy ebben az adásban áll újra össze a MyCream paródiazenekar, ugyanis Wéber Tamás Facebookján található egy erről tanúskodó kép, mely egy AradiVarga Show forgatáson készült, november végén. Lehet, hogy szilveszterkor érkezik el az ideje a vetítésnek?

8. Tények Plusz
A napi magazinműsor szilveszteri epizódja. Benne, gondolom, évösszefoglaló.

9. Szilveszteri Szerencsekerék
A sikeres játék szilveszteri kiadásában csak ismert játékosok lesznek, és extra produkciók.

10. Sztárban sztár leszek! a javából
Ez tulajdonképpen csak egy ismétlő válogatás az őszi show-ból, de talán Till Attila konferálásán kívül más újdonság is lesz, remélhetőleg beszélgetés is.

11. Dáridó 25
Ezen a szilveszteren 25 éves a Dáridó, korának legnézettebb műsora. A régi bejátszások mellett új produkciókat is ígérnek.

12. NőComment!
Már harmadszor kapunk egész estés különkiadást a kellemes talkshow-ból, amelyben ezúttal is lesznek játékok, illetve zenés produkciók.

13. BÚÉK 2023 - Óévbúcsúztató szilveszteri gála
Ezúttal az Operettszínház gálaestjét láthatjuk. (Hogy élő közvetítés lesz-e, azt nem tudom,) A délutáni előadás felvétele kerül képernyőre, ami ráadásul ugyanakkor kezdődik, mint a színházban az igazi. Fellépők listája itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szilveszterimusor.blog.hu/api/trackback/id/tr9418012370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brother88 2022.12.29. 08:33:08

Sziasztok! Még mindig tartom magam a korábbi véleményemhez. Szerintem a Duna kitesz magáért idén Szilveszterkor pláne a korábbi évekhez viszonyítva és én ennek orulok. Az ajánló alapján a Bagi-Nacsa kulonleges Szilvesztere nem ismétlés lesz, hanem jól megjósoltátok korábban és a musorok paródiái lesznek ha jól gondolom. Az Onok kértékbe lehetnének klasszikus kabaréjelenetek, mint régen. Szerintem az is megdobná az estét, de ettol fuggetlenul jó ez.
Érdekes, hogy a Szilveszteri Szerencsekerék ajánlóját még nem láttam a tv2-n. Pedig már karácsonykor szokták mutogatni a Szilveszteri ajánlót. Lehet úgy gondolják, hogy így is úgy is megnyerik a nézettéget. Bár a Csináljuk a fesztivált, szerintem megszorongatja majd oket. :)
Amúgy szerintem csinálhatnának valami Szilveszteri arculatot arra a napra a tv-k. Régen az is hozzátartozott és voltak elég kreatívak is. De már ezzel sem foglalkoznak, elintézik egy téli tájjal vagy meghagyják a karácsonyit, amit már December eleje óta használnak. Mindegy is csak legyen valami nézheto, szórakoztató musor. :)
udv

varganiki 2022.12.29. 10:13:34

Az operettes szilveszteri gála felvételről megy. Délután 3-kor a színházban lesz a gála, ezt veszik fel és adják le este 7-kor mikor a színházban is megismétlik az előadást :)

Bali Wolf 2022.12.29. 11:21:37

@Brother88: Szia! Szerencsére továbbra is akadnak csatornák, akik készítenek új szilveszteri műsorokat. Az ATV műsora kicsit "láthatatlan" a tv-újságokban, pedig nagyon jó lesz ott a felhozatal. A Csináljuk a fesztivált! is jó választás estére, az Aradi-Varga Show is, a TV2-től és az RTL-től viszont nem jó húzás a sok ismétlés ebben az idősávban (is).
Az arculatról az jut eszembe, hogy 1996-ban még a reklám szignál is szilveszterivé alakult, mind zenéjében, mind kinézetében :)
Üdv: Balázs

Bali Wolf 2022.12.29. 11:22:33

@varganiki: Szia! Nagyon köszönöm az információt! :) Biztosan kiváló lesz a show!

varganiki 2022.12.29. 13:13:20

@Bali Wolf: igen ezt nem kétlem. Én a színházban nézem majd a 3 órásit szóval nagyon várom már :D
süti beállítások módosítása