A Rádiókabaré nagy sikerű jelenete 1991-ben a fénykorát élte, és ekkor egy tévés szereplésre is sor került.
A nyolcvanas évek második felében Ihos József, mint író, vitte a jelenet kéziratát a Rádiókabaré szerkesztőségébe. A tervezett szereposztás szerint Tábori Nóra lett volna a tűzrőlpattant Kató néni. Ő azonban a felvételkor kiesett, ezért jobb híján a szerző Ihos ugrott be a szerepbe (és a fejkendőbe), ami ezután örökre rajta maradt.
A klasszikus szereposztás szerint Szilágyi Tibor a tanácselnök (később polgármester), Bajor Imre a tanítónő, Boncz Géza a "Falmelléki bácsi", Usztics Mátyás Orsós Úr, a néha megjelenő kisbíró pedig Katona János volt.
1991 szilveszterén a Hócipő 1 órás kabaréműsort kapott, amelyben a Falugyűlés is szerepelt. Boncz Géza ekkor nagybeteg volt, ezért szerepét itt Markos György vette át. Boncz a következő évben felépült, és még 9 éven át örvendeztette meg a közönséget jobbnál jobb poénjaival.
A rádióhoz képest kis nehézséget jelenthetett, hogy a tanárnőt játszó Bajor Imre bajszos férfi volt, de a jelenetbe egy remek poénnal ezt beleírták: sokan emlékezhetünk az akkori reklámokból a "Mr. és Ms. Hair" hajnövesztőkre, de a többi legyen meglepetés!
1998-ban a Falugyűlés átalakult Lakógyűléssé, ahol a cigányember karakter helyett egy kínai kisebbségi szereplő volt jelen (legtöbbször Gálvölgyi János tolmácsolásában). 2000-ben Boncz Géza halála után ez a sorozat is abbamaradt, de jó pár évvel később Ihos újraindította a Falugyűlést, amely a televízióban is újra képernyőre került, a Dumakabaré jóvoltából.