Idén is jelentkezik nagysikerű Szilveszteri csemegék rovatunk, amiben az elmúlt évek legjobb szilveszteri műsorait idézzük vissza, így hangoldóva az év utolsó estéjére. Elsőként a 2014-es év egyik gyöngyszeméről esik szó.
Ez volt az első év, hogy az RTL Híradó olyan különkiadással jelentkezett, amiben nem a hagyományos műsorvezetők, hanem hírességek ültek be Erős Antónia és Szellő István székébe. A kilenc évvel ezelőtti műsor házigazdája Korda György és Balázs Klári voltak, akik felolvasták, majd kommentálták is a híreket, valahogy így:
A különkiadás annyira jól sikerült, hogy azóta már nyolc csapatot ültettek be a szerkesztők szilveszterre a Híradó hírolvasói székébe. És, ha minden igaz, idén is lesz különkiadás, amit már mi is nagyon várunk.
(Zárójelben azért megjegyzem, 2004-ben már volt egy sztárműsorvezetős próbálkozása a csatornának, de azt nem a Híradóban, hanem a Fókuszban mutatták meg.)
Szilveszterig még többször jelentkezünk majd hasonló tartalmakkal, amelyeken a korábbi évek szilvesztereiből csemegézünk ki egy-egy emlékezetes momentumot.