régről és napjainkból

Szilveszteri műsorok

Szilveszteri műsorok

Mit néztünk 30 éve? - Az 1993-as szilveszterről

2023. december 10. - Bali Wolf

A Rekláminvázió és a Média Klub blogokkal közösen idén is visszatekintünk néhány évtizeddel előbbre, és elemezzük, illetve véleményt mondunk a 10, 20, 30 és a 40 évvel ezelőtti szilveszteri műsorokról. Ezúttal az 1993-es szilveszteri műsort vesszük górcső alá.

Ebben az évben meglepetésre nem volt semmilyen élő keretműsor, mint azt az 1986-92 közötti időszakban megszoktuk. Ennek ellenére egy szuper összeállítást kaptunk, amelyben a korszak majdnem minden szórakoztató műsora benne volt, valamint egyéb különkiadások is. Szembetűnő az is, hogy évek óta először nincsen film az 1-es csatornán főműsoridőben! 

Lássuk a részleteket!

1993_plakat_copy.png

1993-ban példa nélküli módon, már novemberben elkezdték reklámozni a szilveszteri műsort, ahogy ebben a bejegyzésben már írtam is róla. A kis ajánlószpot a hetek előrehaladtával bővült, ahogy leforgattak egy-egy műsort, azoknak már a részleteit is bele tudták tenni, illetve emlékeim szerint egy pelenkareklám is belekerült. :) Mármint egy igazi, ezen kívül ugyanis a Szeszélyes évet is egy pelenkareklám-paródiával ajánlották, a Maksa Híradó részletével.

A korabeli műsorújságok csak az esti műsorfolyam kezdési időpontját tudták: TV1 17:00, TV2 17:20. Az ezen belüli kezdési időpontok akkor még nem voltak fixek. Ahol mégis írtak időpontot (a TV2 filmjeinél), azok sem teljesültek. A Rádió- és Televízióújság januári 1. számában egy külön oldalt szentelt a véglegesnek gondolt kezdési időpontoknak, de december 31-ére ez is módosult: a Top-Show és a Szerencsekerekecske ugyanis helyet cseréltek egymással, valamint a TV2-n is több módosulás történt.

Számomra az is érdekes, hogy a legtöbb újság eddig a pontig nem is említette az Új Gálvölgyi Show új részének bemutatóját (emlékeim szerint valamelyik újság a TV2-höz írta), itt viszont kiderült, hogy egy igen hihetetlen időpontban, éjjel fél 2 után levetítik. Gálvölgyi Jókedvet adj! című könyvében említi is, hogy egy kényes témát dolgozott fel a műsor, a Frici, a vállalkozó szellem című oktató jellegű filmsorozatot, ez nekem gyerekként még unalmas is volt.

Az alábbi időpontokat részben a 2010-es évek elején működő régi Szilveszteri műsorok blogomból veszem át, ebben ugyanis még személyes feljegyzéseim alapján is leírtam kezdési időpontokat! Amúgy a tényleges kezdéseket a korabeli VHS-felvételekből lehet kinézni, hiszen a Teletext gomb megnyomásával az időpontokat is lehet látni. A műsorok leírásánál részben a korabeli TV újságokat használtam fel.

tv1-1992.pngTV 1

  • 7:00 Napkelte
  • 9:00 Napközi
    Egy műsor, és valami EGÉSZEN más!
    Benne:
    10:30 Dallas (am. sorozat) 158.rész: Fordulópont
    11:30-kor (is) Játék
  • 12:00 Déli harangszó
  • 12:10 Falutévé - Derűvel
  • 12:30 Panoráma (ism.)
  • 13:30 Öt láda aranyrög (Francia kalandfilm - 1982)
    Fsz.: Lino Ventura
  • 15:15 SzilveszTelecke
    A Telecke c. műsor különkiadása
    Minden fejre áll a műsorban: a fizikus varázsolni kezd, mindenki mást csinál, mint szokott. Az óév búcsúztatóján még a suliban is kell a buli, és szerencsés esetben körülöttünk nagyobb csodákat találunk, mint a fantasztikus könyvekben. Amikor az iskolában megy a buli, a fizikus varázsolni kezd. Vagy sikerül, vagy nem, vagy felrobban!
  • 15:35 Jövőre is adj esélyt!…
    Az Adj esélyt! c. műsor különkiadása
    A pályakezdő fiatalok műsora
    Vendég szereplő: Forgács Gábor
  • 16:05 Múmin (Japán rajzfilmsorozat) Bájocska, mint jósnő
  • 16:30 Gömböcország (Angol balettfilm)
  • 17.00 - 4:40 SZILVESZTER '93
    Benne: a műsorok között a Szilveszteri konyha című keretjáték jelentkezik, melyben közreműködik: Harsányi Gábor, Katona János, Lengyel Kati, Moór Marianna, Pécsi Ildikó
  • 17:10 Szilveszteri ideális család
    Játékvezető: Vitray Tamás
    Ebben a szilveszteri különkiadásban az ország talán két legnépszerűbb családja, a televíziós Família Kft. és a rádiós Szabó család vetélkedett egymással. (Nyert: a Família Kft.)
  • 18:11 Rádióaktív BÚÉK!
    Magyar tévéfilm
    Szerelem az első összeköltözéskor… Negyvenmilliós életbiztosítás a halál torkában… A Radioaktív Rádió száguldó riportere és az alacsonyan repülő IQ-k. Mindez pontosan bankrablás után, szilveszter napján. És ahogy közeleg az éjfél, úgy sokasodik a veszély főhősünk, Tróger József feje felett. De ott repked körülötte az ő őrangyala, Évike, aki mindig közbelép…
    Szereplők: Dörner György, Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Básti Juli, Kari Györgyi, Andorai Péter, Markos György, Reviczky Gábor, Bárdy Görgy, Farkas Antal, Kibédy Ervin, Szandi, Székely B. Miklós, Monori Lili, Molnár Ildikó, Hacser Józsa, Salinger Gábor
  • 19:33 Vastyúk is talál szeget - 2.
    A L'art pour l'art társulat műsora
  • 20:08 Uborka
    Politikai saláta
    Benne: Uborka Ki Mit Tud? Gála, évbúcsúztató ének
  • 20:30 Szerencse-kerekecske
    A Szerencsekerék zenés-humoros különkiadása, rengeteg színésszel.
    Játékvezető: Vágó István
    Játékosok: Prokopp Dóra, Gajdos Tamás, Klausmann Viktor
    Rendezte: Kalmár Tibor
  • 21:32 Szeszélyes év
    Műsorvezető: Antal Imre és Kudlik Júlia
    Közreműködik:
    - Nyomasek Bobó: Antal Imre
    - Maksa híradó: Ayala, Maksa Zoltán, Orbán Sándor, Wéber Tamás
    - Juliska és Mariska: Máthé Erzsi, Tábori Nóra
    valamint:
    Bajor Imre, Csala Zsuzsa, Hernádi Judit, Ihos József, Nagy László, Katona János, Tahi-Tóth László
  • 22:18 Szuperbola
    A külpolitikai főszerkesztőség műsora
  • 22:58 Top Show
    Világsztárvendég a népszerű énekes, Toto Cutugno.
    Hazai sztárvendég: Koncz Zsuzsa, Takáts Tamás Dirty Blues Band és a két trombitavirtuóz: Geiger György-Tomsits Rudolf. Plusz: varietéattrakció, illuzionistaszám, stb.
  • 24:00 Himnusz. Újévi köszöntő
  • 0:12 Szilveszteri nótaszó
  • Kb. 0:32 Újévi malacságok
    Pajzán kabaré (52')
    Szereplők: Almási Éva, Balázs Péter, Bánfalvy Ágnes, Benedek Miklós, Császár Angela, Hernádi Judit, Kern András, Kézdy György, Lesznek Tibor, Méhes László, Nyertes Zsuzsa, Rudolf Péter, Rupnik Károly, Sztankay István, Tóth Enikő, Tordy Géza, és aki vetkőzik: Olga Arhipova
  • Kb. 1:34 Új Gálvölgyi-Show
    Három a magyar kívánság
    - Három kívánság paródia
    - Frici, a vállalkozó szellem paródia
    - Reklám-paródiák
    - Família Kft. paródia
    - Kisváros paródia
  • 2:00 - 4:40 Éjfél után...
    Benne:
    - Szilveszteri nótázás
    - Táncoljunk! (Az év sikeres hazai videoklipjeiből)
    - Popshow 1993 (a Második Német Televízió popműsora)

mtv2_logo_91.png TV 2

  • 6:57 Műsorajánlat
  • 7:00 Napra-forgó
  • 8:00 Menyétnyomok a hóban (Finn természetfilm)
  • 8:25 No, megállj csak! (Szovjet rajzfilm)
  • 8:35 Simon és az álomvadászok (Kanadai film)
  • 10:00 Batyubál
    Óévbúcsúztató gyerekszilveszter (1.)
  • 11:00 A divat története (Angol dokumentumfilm III/1. rész)
  • 12:01 Műsorajánlat
  • 12:05 Sztárnyúzó - Pop-portré
    Talkshow zenészekkel, ebben a részben sok vendéggel pl. Sugár Berci, Pataki Attila
  • 12:30 Titokzatos aranyvárosok (Belga-francia-japán rajzfilmjsorozat)
  • 12:53 Műsorajánlat
  • 12:55 Batyubál (2.)
  • 13:25 Műsorajánlat 13:28 Időjárás
  • 13:30 Ember és zene - Zene XIV. Lajos korában (Angol ismeretterjesztő sorozat)
  • 14:25 Szülőföldem: Dunaharaszti - Bemutatja: Tornai József
  • 15:15 Műsorajánlat, Időjárás
  • 15:19 Nyomás utána! (Olasz film)
    Fsz.: Terence Hill, Bud Spencer
    TV- és szinkronpremier, a moziban ugyanis feliratosan, video kiadásban pedig egy másik (Szersén Gyula-Vajda László) szinkronnal volt látható.
  • 17:00 Nézze meg az ember!
    Szilveszteri gálaműsor - sok nyereménnyel
  • 17:20-kb.2:10 SZILVESZTER '93
    Benne:
  • 17:25 Leléptünk a PÉKernyőről
    Vidám évzáró Fricivel, avagy Körmendi Jánossal,
    továbbá Bakó Mártával, Borbiczki Ferenccel, Götz Annával, Kubik Annával, Lengyel Erzsivel, Pásztor Edinával és Petrik Józseffel
    A Frici, a vállalkozó szellem (paródiát lásd TV1 1:34) c. sorozat évzáró különkiadása
  • 17:53 Help! (Angol film - 1965)
    A The Beatles vígjátéka
  • 19:24 Família Kft. - Szép kis BULI (volt)
    Egy negyedszázaddal ezelőtti szilveszteri házibulin ismerkedett meg Ágnes és Károly. Megfogadták, ha még együtt lesznek a 25 éves jubileumon, akkor azokban a ruhákban és azokkal a slágerekkel emlékeznek. A gyerekek mindezt Szépné régi, lánykori naplójából tudják meg...
  • 20:04 Dowling atya nyomoz (Amerikai bűnügyi filmsorozat)
    1. rész: Sorsdöntő gyónás
  • 21:39 A tavalyi jobb volt - Szilveszteri kabarénosztalgiák
  • 22:40 Humorgia - Szilveszteri erotikus kabaré
    Műsorvezető: Csiszár Jenő. Szereplők: Éles István, Maksa Zoltán, Ayala, Orbán Sándor, valamint táncosok
  • 22:59 Megáll az év!!!
    A Megáll az ész! különkiadása
    Műsorvezető: Geszti Péter
  • 23:27 HUMORISKOLA - Sándor György műsora
    Szilveszteri különszám
  • 24:00 Himnusz
    Újévi köszöntő
  • 0:12 Pop-rock szilveszter (videoklipek)
  • 0:29 Földrengés (Amerikai katasztrófafilm)

Vélemények


Szilveszteri Műsorok Blog

TV 1

5cs.png

 

 

Ez a Magyar Televízió egyik legjobb felhozatala! Ha az élő műsorok hiányát nem nézzük, akkor az 1988-as utáni második legjobb, amit valaha nyújtottak szilveszterkor. Minden aktuális szórakoztató műsor lement, szuper új ötletek voltak, valamint figyelemre méltó, hogy egy feltörekvő, egyelőre csak szűkebb körben (ha jól tudom, az egyetemisták már szerették őket akkor) népszerű társulat szilveszteri műsort kap, és ennyire kiemelt időpontban - a Vastyúk is talál szeget című műsorra gondolok.

Az emlékezetes pillanatokat is idézzük fel, pl. Mikó István népizenekarát, Antal Imre fantasztikus alakítását az ideális férfi szerepében, aki elcsavarja a két gyönyörű műsorvezető, Sugár Ágnes és Radványi Dorottya fejét is, majd egy műsorral arrébb saját magával beszélget, mint Nyomasek Bobó. 

TV 2

4cs.png

 

 

Itt szerintem a legjobb műsor a Família Kft, ahol a szereplők régi beatslágereket adtak elő. Nekünk gyerekként akkor meghatározó élmény volt Geszti Péter műsorában a Tudósok együttes Apa kocsit hajt c. klipje is. A legnépszerűbb valószínűleg A tavalyi jobb volt c. válogatás, ami akkor hiánypótló volt. És ne feledjük a Nyomás utána! c. olasz filmet, ami sokunk gyerekkorának egyik nagy filmje, és a legtöbben ekkor, 1993 szilveszter délutánján láttuk először.

ReklámInvázió (FoA)

TV 1

5cs.png

 

 

Annak ellenére mondom azt erről a felhozatalról, hogy zseniális, hogy közben a szilveszteri Szerencse-kerekecskén kívül semmit sem láttam. És hogy miért gondolom így?

Egyrészt azért, mert kell legalább pár perc, amíg csak a műsorkínálatot tanulmányozom. Ez nekem azért is tetszik, mert a ma a tévécsatornák kínálata viszonylag egyértelmű: nincsenek új műsorcímek, és a kereskedelmi tévék mellőzik a csak szilveszterre készült műsorok bemutatását is (bár az utóbbi években volt azért kivétel). Másrészt azért is zseniális, mert gyakorlatilag az egész nap egy szilveszteri műsor, amibe - legalábbis így távolról nézve - jó lehet bekapcsolódni. 

A műsorokról, ahogy már említettem, nem sokat tudok mondani. Talán a felhozatal alapján szívesen megnézném az Új Gálvölgyi show-t és a Top Show-t is. (Egyébként most, e sorok írása közben jutott eszembe, hogy ennek a szilveszternek az egyik programját, a L'art pour l'art társulat Vastyúk is talál szeget című programját ismételte több mint tíz évvel később az RTL klub is a szilveszteri kínálatban, egy nem túl elegáns időpontban, éjfél után...)

TV 2

4cs.png

 

 

Ahhoz képest, hogy az M2 (vagy most hívjuk TV 2-nek) mindig csak egyfajta ismétlőcsatorna volt, azért ez nem egy rossz szilveszter! 

Szerintem kicsit sok a film és a sorozat a kínálatban, de ez annak fényében nem tűnik problémásnak, hogy ekkoriban a "fiatalok tévéje" volt a kettes, amúgy is sok, addig ismeretlen filmmel és sorozattal. A kínálat nekem ezen kívül tetszik, jónak tűnhet a leírás alapján a Família kft (nem láttam még) és a Megáll az év! is. Ha egyszer sort tudok keríteni rá, biztosan meg fogom nézni őket.

ReklámInvázió (Kólinger Zsombor)

TV 1

4cs.png

 

 

Úgy, ahogy tettem a 2003-as értékelésnél is, megpróbálom röviden leírni néhány műsorról a véleményemet.

  • SzilveszTelecske - könnyed délutáni, de mégis szilveszteri program, ahogy a címe is sugallja, bemelegítésnek tökéletes műsor
  • Szilveszteri ideális család: Ötletes műsor szilveszterre, ráadásul a kor legnézettebb és leghallgatottabb programjának szereplőivel, ez is még az estét felvezető program közé tartozik, jó időpontválasztással
  • Rádióaktív - BÚÉK Habár alapvetően szerintem egy film nem illik bele a szilveszteri felhozatalba, de mivel ez a film szilveszter napján játszódik, ezért ez esetben helye van a szilveszteri kínálatban
  • Vastyúk is talál szeget A L'art pour L'art kabaréja jó szilveszteri választás, jó választás más kabarékkal szemben
  • Uborka - ez a műsor szerintem alapból nem tartozik a legjobbak közé, de a szilveszter este képébe sem nagyon illik véleményem szerint
  • Szerencse-kerekecske -  jó szilveszter esti programnak tartom, a kor neves színészeivel, ráadásul ez volt az első olyan szilveszter, mikor a Szerencsekerék képernyőn lehetett, ráadásul ekkor a műsor kiegészült Vágó Istvánnal is, én mindenképp jó műsornak tartom!
  • Szeszélyes év -  A Szeszélyes év(szakok) is tulajdonképpen alapvető szilveszter esti műsornak számít, az év végére való tekintettel évszakok helyett év címmel, a kötelező műsorelemeknek és a színészeknek hála ez is jó szilveszteri program
  • Szuperbola - a Parabola szilveszteri különkiadása, szerintem ez is beleillik a szilveszteri kínálatba
  • TopShow  - ezt a műsort már az újév utánra tartogattam volna zenés jellege miatt, az óév utolsó órájában kabarészerű műsor jobb lett volna 
  • Újévi malacságok - kabaré, azonban a tartalma miatt jobb az éjfél utáni sugárzás
  • Új Gálvölgyi show - én ezt adtam volna éjfél előtt, még akkor is, ha nem feltétlen új adás lett volna.

Összességében 4 csillagra értékelem a kínálatot, akkor még volt szilveszteri műsor, igaz, nagyobb rangja volt a tévének és nem voltak más csatornák.

A kettes csatorna műsorát most külön nem értékelem.

Média Klub

TV 1

5cs.png

 

 

1993-at írunk, amikor még nagyon messze vagyunk a kereskedelmi TV-k indulásától, ekkoriban a nézők csak két csatorna kínálata közül válogathattak.

A TV 1 ez évi kínálata igen erősen saját gyártású produkciókra épült. Már a kora délutáni műsorsávban volt két szilveszteri különkiadás, mégpedig a Teleckének és az Adj esély!-nek. A szilveszteri maratoni sáv viszont csak 17.10-kor indult el a Szilveszteri ideális családdal, amiben a két legendás televíziós család (Família Kft., Szabó család) csapott össze egymással. Az ötlet szerintem nagyon jó volt és jó kis esti bemelegítés volt. Később egy tévéfilm került műsorra, amelyet nem értékelek különösképpen, mivel alapvetően szerintem nem illik a műsor blokkba.

Ezután érkezett az akkoriban kedvelt L’art pour I’art műsora, majd a politikai kabaré, az Uborka. Az utóbbi műsor egy Ki mit tud? stílusú adás tematikát választott, amely szerintem nagyon jót tett a műsornak. Az este egyik legnagyobb szenzációja természetesen az ekkoriban is már nagyon népszerű Szerencsekerék volt, amelyben rengeteg színész szerepelt. A Szerencsekerék után érkező Szeszélyes évszakok külön kiadása rengeteg sztárt vonultatott fel és az előző műsorhoz hasonló hangulat volt fogható. Az éjfél előtti egy órában a Top show szórakoztatta a nagyérdeműt, amelynek volt egy külföldi sztárja is, Toto Cutugno személyében.

Éjfél után se maradtunk műsorok nélkül, hisz a koccintás után egy kis pajzán kabaréra hívta a nézőket a csatorna. A kis erotika után jött Gálvölgyi János és új paródiákkal érkezett a szilveszterezőkhöz. Végezetül pedig egy kis zenei lelazítással zárult a napi több órás program.

Összességében úgy gondolom a közszolgálati adó fő csatornája nagyon kitett magáért és, így a tényleg legjobb műsorokkal és sztárokkal várhattuk az éjféli pezsgő bontást és még 1994 első óráiban is kaphattunk szórakoztató perceket. Én természetesen erre a kínálatra nem tudok 5 csillagnál rosszabbat adni.

TV 2

4cs.png

 

 

A TV 2 azért már visszafogottabb kínálatot adott, de alapvetően így se telhetett rosszul a napunk, ha ide kapcsoltunk. A délelőtti kínálatban a filmek mellett megtalálhattunk egy igazi különlegességet, hiszen helyet kapott egy gyerek szilveszter is. Kora délután egy fél órás Sztár nyúzó volt képernyőn, amelyben Pataki Attila és Sugár Berci is szerepelt.

A TV 1-hez hasonlóan itt is 17.20 körül indult a szilveszteri műsor maraton, de ezt egy jó Bud Spencer-Terence Hill klasszikus előzte meg, amely tökéletes sávban szerepelt. A több órás szilveszteri maraton azért jóval szerényebb volt, de azért akadtak érdekességek. Az egyik ilyen volt a Megáll az ész! című műsor különkiadása, amely Geszti Péter műsora volt. A másik gyöngyszem a Família Kft. különkiadása volt, amely illeszkedett a szilveszterhez. De képernyőn volt még egy erotikai kabaré is Csiszár Jenő műsorvezetésével, illetve a Humoriskola. Mindkettő alapvetően jól sikerült és nagyon szórakoztatóak voltak.

Összességében ugyan gyérebb a kínálat a TV 1-hez képest, de így is 4 pontot adok a kínálatra. (Utóirat: szerintem jó ötlet volt a himnusz utáni Pop-Rock szilveszter.)

A cikk végére még egy kis érdekesség: a Rádió- és Televízióújság 1993/52. heti számában egy oldalas képes ajánlót kap a műsorfolyam. Valamiért Kibédi Ervinnel hirdetik a Szerencse-kerekecskét. Ez mindig foglalkoztatott: lehet, hogy vannak kimaradt jelenetek a műsorból?

Forrás: archivum.mtva.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szilveszterimusor.blog.hu/api/trackback/id/tr218270801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bali Wolf 2023.12.18. 08:30:55

Még annyit hozzátennék, hogy az RTV újságból bevágott oldalon "Szilveszter'94"-ként hivatkoznak a '93-as szilveszterre. A következőképpen szokták, szoktuk jelölni:
1993.12.31 = Szilveszter '93 = BÚÉK '94
A szilveszter ugyanis még az óévre vonatkozik, a Boldog Új Évet pedig természetesen az újra. :)
Vagy ahogy Besenyő Pista bácsi mondta:
"Evettke, kicsi lányom, nem ugyanaz az ÓÉV, mint az ÚÉV" :D
süti beállítások módosítása