régről és napjainkból

Szilveszteri műsorok

Szilveszteri műsorok

Szilveszter a tévékben - 2021/2. rész

2021. december 03. - Bali Wolf

Idén már harmadik alkalommal tér vissza szokásos cikksorozatunk, melyben két további bloggal, a Média Klubbal és a ReklámInvázióval közösen választottuk meg korábban a legjobb és a legrosszabb szilveszteri műsorokat, és értékeltük az adott év kínálatait. A nagy sikerre való tekintettel sorozatunk idén újra jelentkezik, múlt héten a 2020-as szilveszteri értékelést lehetett elolvasni (ez ide kattintva elérhető), ma pedig sorozatunk folytatásaként a blog egy régi hagyományát élesztjük fel újra, jönnek ugyanis az ötletek a társszerzőktől, hogy "mit lehetne adni idén".  Találgatások, ötletelések alább olvashatók.2020 szilvesztere sok meglepetést hozott tévéműsorok szempontjából, és ahogy ezt a múlt heti cikkben is olvashattátok, a tavalyi évre mindenki valami meglepetéssel készült, és előreláthatólag (ötleteink szerint remélhetőleg) ezen a jó szokáson idén sem változtatnak az egyes tévécsatornák. A következőkben tehát jönnek a társszerzők ötletei 2021 szilveszterére.

6e0b141a9fe4d62d6884479d4f92aa16.png

 


Fókusz

2016 óta nem volt szilveszterkor Fókusz az RTL-en, szinte teljesen indokolatlanul. A magazin akkor nézettségben és tartalomban totálisan letarolta a TV2-ről búcsúzó Aktívot. Azóta azonban eltelt öt év, és valahogy a magazin kiszorult az RTL szilveszter esti, elég szerény szilveszteri kínálatából, pedig ez a műsor jó alap lehetne egy jó szilveszteri hangulathoz (mint ahogy az RTL Híradó különkiadása is, aminek a vicchez és a szórakoztatáshoz mostanság nincs sok köze).

Nagy Szám – best of

Az idei év egyik nagy RTL-es újdonsága a Nagy Szám című RTL-es riportfilmsorozat volt, amelyben tavasszal magyar hírességek énekelték el életük nagy számát. Bár a műsor nézettsége csak az évad vége felé talált magára, a YouTubeon, és a különböző webes felületeken azonban elég nagy nézettségeket produkáltak a hírességek Nagy Számai, amelyeket egy egyvelegben szilveszterkor zenei betétként le lehetne adni újra, akár éjfél után.

NőComment

2020 szilveszterének egyik nagy meglepetése volt az RTL II-es, négy órás NőComment!, amely Liptai Claudia vezetésével került képernyőre. A csatorna közlése szerint a műsornak köszönhetően az RTL II a negyedik legnézettebb csatorna lett az este folyamán. Novemberben az RTL Magyarország ennek fényében bejelentette, hogy immáron második alkalommal jelentkezik majd a műsor szilveszteri különkiadással az RTL II-n, ami ezek után az első olyan műsor 2021-ben, amely biztosan jelentkezik majd szilveszteri különkiadással.

X-faktor - legrosszabbak

Jubilált idén az X-faktor, amelynek köszönhetően két részes visszaemlékezést készített az RTL klub, amely jó nézettséggel futott a csatornán, és amely egyébként a legemlékezetesebb pillanatok mellett a válogatók legviccesebb pillanatait is felidézte. Ha ezeket sikerülne egy rövidebb válogatásba összeszedni, egy újabb szórakoztató faktort is lehetne csempészni az év utolsó estéjének programjába. 

A Mi kis falunk

Lehetne szilveszteri adást csinálni idénre, mert végül is mi más mehetne szilveszterkor, mint a legnézettebb sorozat? Egyébként két éve volt egy szilveszteri Mi kis falunk próbálkozása az RTL-nek szilveszterkor, ám a Híradó-különkiadás nem igazán sikerült, és a nézők körében sem aratott túl nagy sikert.

Showder Klub

Az RTL csoport egyetlen igazi "kabaré" jellegű műsora miért ne jelentkezhetne szilveszterkor? Sajnos eddig 13 év alatt egyszer sem kapott lehetőséget, pedig volna benne potenciál. Akár egy Duma Jam-jellegű adás lehetne, akár egy "gyorsan váltjuk a mikrofont" jellegű, sokfellépős adás.

d4908b467d512c2b5111a23d37109823.png

 

 

Zenebutik szilveszter

Ha éjfél után, akkor a TV2-n biztosan Zenebutik szilveszter van, ez mostanra már hagyomány a csatornánál, 2016 óta egyetlen évet leszámítva minden évben volt mulatós egyveleg, tavaly pedig már nem csak ismételtek, hanem egy teljesen új, kétórás szilveszteri műsort is készített a csatorna, ami nagy meglepetésnek számított.

Tények Plusz

Létezése óta minden évben jelentkezett szilveszteri különkiadással a Tények Plusz, és ezt a hagyományt jó lenne idén sem megszakítani. A műsort tavaly egyébként nem kis fölénnyel utasította maga mögé az RTL-es Különben dühbe jövünket, ami szintén reményt ad arra, hogy idén megint lesz szilveszteri bemelegítős magazin a TV2-n.

Szerencsekerék

Az idei év legnagyobb TV2-es meglepetése a Szerencsekerék volt, amiről már nyár óta lehet tudni, hogy lesz második évada. Ha pedig lesz új évad, annak egy része miért ne esnek pont szilveszterre? Régen, még az MTV-s korszakban is volt példa arra, hogy volt szilveszteri adása a műsornak, néha meglepetésvendégekkel, vagy szilveszteri díszletben ment aznap a játék, most is lehetne a TV2-n hasonlót csinálni, celeb játékokkal, és sok nevetéssel.

Sztárban Sztár NEM leszek!

Szintén elmaradhatatlan darab a TV2-es szilveszterekből a Sztárban Sztár, ami tavaly különleges, szilveszteri visszaemlékezésekkel, és közös koccintással, szilveszteri stúdiós változat készült, idén viszont nem a hagyományos show volt látható a műsorból, hanem a talent show, a Sztárban Sztár leszek!, ami két éve már jelentkezett egy worst-of válogatással, amiben a válogatók legrosszabbjai kaptak helyet. Most is jöhetne egy ilyen műsor, de ezúttal elférne az egész egy sokkal viccesebb, de rövidebb változatban is a képernyőn.

Hal a tortán

Kakukktojás, hiszen a TV2 egyik alcsatornáján, a TV2 Séf csatornán indult újra ez a műsor, pár héttel ezelőtt. Mivel péntekre esik szilveszter, ezért simán forgathatnának belőle egy évzáró hetet, amelynek a fináléja pont szilveszterre esne. Akár a TV2-n, akár a TV2 Séfen.

3ab1d27ceb7caae3307563f3cf0ad915.png

 

 

Frizbi

Érdekes lehet a Life TV idei kínálata, ugyanis a tavalyi szilveszteri nagy durranás, a Bréking időközben megszűnt, így ha lesz is szilveszteri műsor, azt más összetételben láthatjuk majd. Az idei nagy visszatérőnek például tökéletes helye van bármelyik csatorna szilveszter esti kínálatában. 2010 óta pedig lehet mondani bármit, jó szilveszteri műsor nincs Frizbi nélkül, így kíváncsian várjuk, idén lesz-e a Life TV-n majd a late-night shownak 2017 után újra szilveszteri kiadása, a korábbiakhoz hasonlóan humorista fellépőkkel és egyéb produkciókkal, a megszokott beszélgetések helyett.

Activity

A Life másik, idei nagy újdonsága is jöhetne szilveszterre. Az Activity régen is nagy sikerrel ment a TV2-n, most is lehetne majd különleges, szilveszteri adást csinálni Ábel Anitával. A régi Activity-szilveszterek "kabalafigurája" volt Nádas György, majdnem mindben játszott, őt például simán el lehetne hívni, de egyéb, manapság ritkán látott humoristát is szívesen látnánk a játékosok között.

116ad7a08241bda2a0a72dd887ac091a.png

 

Jakupcsek Night 

Jakupcsek Gabriella új talkshowja idén ősszel indult, és bele-bele nézve néha az látszik, hogy könnyedsége miatt ennek a műsornak bőven lenne helye a szilveszter esti kínálatban. Akár nem igazi embereket meghívva, hanem híresebb karaktereket vendégül látva (az őket alakító színművészek tálalásában természetesen), pl. Kató néni, Hugyos Józsi bácsi, Illetékes elvtárs...

#Bochkor

A csatorna egyik biztos pontja szórakoztatás terén szilveszterkor a Bochkor Gábor talkshowja, amely eddig minden szilveszter este tök jól sikerült. Meglepetés viszont nem az lenne, ha lenne szilveszteri kiadása is a műsornak, hanem az, ha most kimaradna a kínálatból. 

AradiVarga show

A tavalyi év legnagyobb meglepetése volt az AradiVarga show szilveszteri, majdnem teljesen új adása, ami nagyon is jól sikerült, ezzel megkérdőjelezhetetlenül a legméltóbb lett arra, hogy az egyik legnézettebb szilveszter esti program lett. Talán ez is okot adhat arra, hogy idén se best of válogatást kelljen nézni.

duna_tv_1.png

 

 

Nyíregyházi gálaműsor

Ez már egy biztos műsor, a szokásos másfél-két órás zenés gálaest, amit eleinte Szolnokról, de az utóbbi években már változó helyszínekről kapunk a közszolgálati csatornán. Bővebben ebben e bejegyzésben.

Hogy volt?

Igaz, hogy már háromféleképpen feldolgozta a műsor a szilvesztert, de olyan gazdag a téma, hogy akár még folytathatnák is a sort.

Család-barát

2019-ben egy helyes, változatos, szórakoztató különkiadással leptek meg minket a Család-barát készítői. A délutáni műsorsáv tökéletes programja volt, illetve lehetne máskor is. Ötlet: ha egy esti változatot csinálnának, amelyet meg-megszakítanak az egyéb szilveszteri műsorok, az igazi csemege lenne!

Fábry

Az RTL-es időkben csak nagyon elvétve láthattuk Fábry talkshowját szilveszterkor (egészben egyszer 2002-ben, rövid bevágásban pedig 2004-ben), de a Dunán az utóbbi években rendre visszatérő elem az óévbúcsúztatásnál. Nem feltétlenül a harsányan nevetős fajta műsor, hanem a kellemes "háttér" szokott lenni, bár ez a meghívott vendégeken is múlik.

Bagi-Nacsa Orfeuma

A másik biztos pont szokott lenni a Dunán a parodista páros, akik immár 10 éve mindig megjelennek az év utolsó napján (csak 2015-ben nem volta, illetve 2013-ban best of műsorral).

Ez volt szilveszteri cikksorozatunk második része. Hamarosan, egészen pontosan két hét múlva kiderül, mekkora különbség lesz az itt leírt ötletek, illetve a valóság között. Addig is, keressétek azt a folyamatosan frissülő cikkünket, melyben a különböző TV csatornák szilveszter esti programjait találjátok. Jövő héten pedig jövünk a cikksorozat harmadik részével, melyben a 10 évvel ezelőtti szilveszteri műsorokat nézzük meg újra.

A korábbi szilveszteri találgatások az előző évtized elejéről alább:
a 2010-es ide kattintva
a 2011-es pedig ide kattintva érhető el.

A bejegyzés trackback címe:

https://szilveszterimusor.blog.hu/api/trackback/id/tr8016737200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása